Ismét kigyűlt a 10 dicséret, ezért mentünk a jakabszállási Magyar Kertbe. Negyed 1-kor indultunk, 3 autóval. Amikor megérkeztünk, elfoglaltuk a szállásunkat, ami egy jurta volt. A jurta kör alakú sátor, alapja farácsból van. Az alja ponyvával leterítve. A gyerekek 12 db emeletes ágyon alhatnak. Mi csak 13 helyet foglaltunk el. Az egyik ágy alatt egy nyuszi üreg volt. Furcsa volt, hogy áram és víz nélkül kellett boldogulni. Lepakolás után vásároltunk a büfében nyalánkságokat. Ezután megnéztük Tünde nénivel a kis Magyarországot. Útközben találkoztunk a “nyúlfelszabadító “Villám pónival és Sanyival, a mentett, vén csacsival. Majd kincskeresés következett, a jutalom egy Balaton szelet volt, a megfejtés alapján. Még jó, hogy előtte pihentünk egy kicsit a parasztház mellett, a játékoknál! Sétáltunk a csodaerdőben, majd fürdés után bátorságpróbáztunk. Másnap reggel csomagoltunk, és álmosan indultunk iskolába.














