A jakabszállási és fülöpjakabi 7. osztályos tanulók 5 napos tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul Programnak köszönhetően. Május 12-én korán reggel indultunk a hosszú útra. Az első nap a Sebes- Kőrös partján lévő Nagyváradot néztük meg és Marosvásárhelyen Rákóczi nyomában jártunk.
Második napon traktorral jutottunk fel a székelyek szent hegyén a vendégházig, s onnan kezdődött a túra a Madarasi-Hargita csúcsára, ahol lélegzetelállító látványban volt részünk. (Találtunk havat is!). Ezen a napon Szovátán a Medve-tavat is körbesétáltuk.
3. napon A Gyilkos-tóhoz és a Békás -szoroshoz kirándultunk. Mindenkit lenyűgöztek a sziklaóriások. Hazaúton megálltunk Korondon, hogy egy fazekasműhely életébe betekinthessünk. Ezek után még egy nagyon ritka foglalkozást is bemutattak nekünk a taplászatot. Székelyföldön 4-5 család űzi ezt a különleges mesterséget.
4.napot Parajdon töltöttük. A helyi iskola hetedikeseivel voltunk iskolába, bemutattuk egymásnak településeinket, érdekes önismereti játékokat játszottunk, s még sportoltunk is. A lányok kézilabdáztak, a fiúk fociztak. A parajdiakkal sétáltunk a faluban, s megtekintettük Áprily Lajos költő házát, aki Parajdon gyermekeskedett. Sajnos a sóbányát aznap lezárták vízbetörés miatt, így ahelyett szabadprogramot kaptunk. Volt lehetőség vásárolni, nézelődni. Utolsó napon reggel időbe keltünk és elköszöntünk a szállásadóinktól, s hazafelé vettük az irányt. Fehéregyháza előtt elhelyeztük koszorúnkat A Petőfi-kútnál, majd Segesváron néztük meg a várost. Erdélyből úgy nem jöhetünk haza, hogy sóbányát ne lássunk, ezért egy kis útirány módosítással sikerült a Tordán a bányát útba ejteni. Igazán lenyűgöző volt a látvány. Kár lett volna kihagyni. Összegezve az élményeket elmondhatjuk, hogy csodaszép napsütéses időnk volt és HATÁRTALANUL jól éreztük magunkat.